Emléked temeti a falon ketyegő quartz óra,
lassan rászórja az utolsó darab földet is.
Elfelejti tervezni a közös kandallót, nappalit,
gyermeket nemzeni, feledésbe merült hangodat hallani.
Párolog az utolsó csepp formalin.
Az idő bajszot rajzol kacagó arcodra.
Lássam be, hogy nagy Úr? Tán harcoljak ellene?
Te karon ragadod és sétálgatsz ővele, ki zeng neked reggelre
mennyei harsonát,
én meg lassan leaggatom az utolsó képet is.
Engedd a csuklóm szabadon, érzed és
hallani véled a gaudeamus utolsó pár sorát.
Inkább dúdolom én is. Tán, harcolnom kellene?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése