Én vagyok az, az elhallgatott mondat a sóhajban,
A szájakat elhagyó szavak között.
Én vagyok a zárkózott, mindenkit figyelő ősdajka,
Ki majd ott rothad a falak között.
Én, a kezekről csöpögő tengernyi verejték,
Minden megmunkált bazalt mögött.
Vagyok az indíték a szakállas, szekercét
Lengető agg alak mögött.
Keveseket foglalkoztatok,
Én, akiről senki nem beszél,
A könnyeket kicsaló csípős szembe szél.
