Ámulok, ahogy a Nap mintákat fest
A bűzben fortyogó aszfaltra.
Bámulom a szín-ezer tintákat,
Levegőt az ég kékje biztosít,
Majd elaltat az éjszaka sárgája.
A lábak forognak, a fejek nem,
De ezt a nagy fejetlenséget
A szél tartja kontrasztban,
Amint befütyül a füledbe,
Majd beletúr a hajadba.
Egyfelől zsebkések s lepkék,
Másrészt lecsüngő gyümölcsök,
Meg szüntelen üvöltő dühöngők,
Között köhécselgetek el.
Szerencse, hogy csodás a növényzet.
